Leküzdhetetlenek a technológiai kihívások az Apple számára az AR szemüvegek fejlesztésében

Az Apple állítólag leállította az AR (kiterjesztett valóság) szemüvegek fejlesztését, amelyeket Mac számítógépekkel való együttműködésre terveztek. Ez a projekt az Apple egyik legambiciózusabb hordható eszköze lett volna a Vision Pro headset bevezetése óta.

A fő probléma, hogy az AR szemüvegnek egy iPhone teljesítményét kellene nyújtania, de annak tizedannyi energiafogyasztásával, különben a chip túlmelegedne. Egy másik jelentős kihívás egy megfelelő súlyú akkumulátor hozzáadása.

Az Apple terve egyébként az volt, hogy egy olyan terméket hozzon létre, amely egy hagyományos szemüvegre hasonlít, de a lencséi változtatják a színárnyalatukat, attól függően hogy a viselője éppen mit csinál a szemüveggel ezzel egyfajta visszajelzést küldve a többi embernek. Az eszköz N107 kódnéven futott és úgy tervezték, hogy a cég Mac számítógépeivel működjön együtt. Eredetileg iPhone-nal való párosításra szánták, de a processzor és az akkumulátor korlátai miatt ezt elvetették.

Az AR szemüveg sokkal könnyebb és egyszerűbben használható lett volna, mint a Vision Pro, amely meglehetősen nehézkes és 3499 dollárba (kb. 3 millió forintba) kerül az Egyesült Államokban.

Eközben két közösségi média cég - a Snap és a Meta - már bemutatott AR szemüveg prototípusokat. A Meta terméke (Orion kódnéven) akár már 2027-ben megjelenhet. Míg az Apple álláspontja továbbra is az, hogy a technológia egyszerűen nem létezik ahhoz, hogy "minőségi módon" készítsenek AR okosszemüveget.   

Osszd meg ezt a cikket
Mit hoz a DiffuCoder és a diffúziós nyelvi modellek térnyerése?
Egy új megközelítés azonban most alapjaiban kérdőjelezi meg ezt a lineáris gondolkodást: a diffúziós nyelvi modellek (dLLM-ek) nem sorban, hanem globálisan, iteratív finomítással generálnak tartalmat. De vajon valóban alkalmasabbak-e a programkód előállítására, mint a jól bevált AR modellek? És mit mutat az első komoly nyílt forráskódú kísérlet ezen a területen, a DiffuCoder?
Az Apple új mesterséges intelligencia modelljei megérti mi látható a képernyőn
A telefonunk kijelzőjét nézve magától értetődőnek tűnik, mit látunk: ikonokat, szövegeket, gombokat, amelyekhez hozzászoktunk. De vajon egy mesterséges intelligencia hogyan értelmezi ugyanezt a felületet? Ez a kérdés áll az Apple és a finn Aalto Egyetem közös kutatásának középpontjában, amelynek eredményeként megszületett az ILuvUI nevű modell. A fejlesztés célja nem csupán technológiai bravúr: sokatmondó lépés abba az irányba, ahol a digitális rendszerek képesek lesznek valóban megérteni, hogyan használjuk az alkalmazásokat – és hogyan segíthetnének bennünket még hatékonyabban.
Az okos szemüvegek piaca valóban robbanás előtt áll?
Egyes iparági szakértők szerint 2025 lehet az az év, amikor az okos szemüvegek végérvényesen kilépnek a kísérleti eszközök árnyékából, és megkezdik térhódításukat a szélesebb fogyasztói rétegekben. Bár a technológia nem új, az utóbbi évek fejlesztései, piaci szereplők belépése és a mesterséges intelligencia térnyerése együttesen egy olyan fordulópontot vetítenek előre, amely indokolttá teszi a kérdést: az okos szemüvegek piaca valóban robbanás előtt áll?
Az Apple új képérzékelő szabadalommal sokkolja a versenytársakat
A digitális képalkotás a telefonoknál ha a vásárlóknál nem is mindig, de a tesztek során a figyelem középpontjában van. Nem csoda, hogy a cégek ezen a területen igyekeznek némi fejlődést felmutat, így előfordul, hogy ami ma csúcstechnológiának számít, holnapra már iparági alapkövetelménnyé válhat. Ezen a dinamikusan változó terepen mégis ritka, hogy egy szabadalmi bejegyzés akkora figyelmet kapjon, mint amekkorát az Apple nemrégiben nyilvánosságra került találmánya generált. A "Image Sensor With Stacked Pixels Having High Dynamic Range And Low Noise" című dokumentum ugyanis nem kevesebbet ígér, mint egy új, saját fejlesztésű képérzékelőt, amely a vállalat szerint a jelenleg elérhető legjobb filmes kamerák teljesítményét is meghaladhatja – legalábbis bizonyos szempontból.
Új irány az Apple-nél: iPhone-chipet kaphat a következő, olcsóbb MacBook
Az Apple egy olyan terméken dolgozik, amely első látásra nem tűnik forradalminak, mégis jól érzékelhető változást hozhat a cég stratégiájában. Egy új, alacsonyabb árú MacBook bevezetését tervezik, amely nem a megszokott M-szériás processzorokra épül, hanem az iPhone-okban is használt A18 Pro chipre. Ez az apró, de jelentős technológiai döntés nemcsak a gyártási költségek csökkentését célozza, hanem egyúttal új vásárlói rétegeket is megnyithat az Apple számára, különösen az oktatási szektorban és az alapszintű felhasználói igényekkel rendelkező közönség körében.
Apple a kínai támogatási programban: piacvédelem árengedményekkel
Az Apple hivatalosan is csatlakozott a kínai kormány által életre hívott fogyasztói elektronikai támogatási programhoz, amely a hazai fogyasztás élénkítését célozza, írja a South China Morning Post. Ez a lépés egyaránt értelmezhető piaci alkalmazkodásként és stratégiai kísérletként arra, hogy az amerikai technológiai óriás erősítse pozícióját egy egyre élesebb versenyhelyzetű környezetben. A program keretében a kínai nagyvárosok – Peking és Sanghaj – vásárlói már közvetlen árkedvezményhez juthatnak bizonyos Apple-termékek esetében.