Samsung Galaxy A16 5G vásárlói szemszögből

A Samsung Galaxy A16 5G a Samsung-univerzum egyik legolcsóbb okostelefonja, amely készülék 2024 végén jelent meg, és már elegendő visszajelzés gyűlt össze ahhoz, hogy reális képet kapjunk arról, milyen is valójában a mindennapi használat során.

Külső megjelenés

A Galaxy A16 5G a maga 6,7 hüvelykes kijelzőjével nagyobb, mint elődje, a 6,5 hüvelykes Galaxy A15. A külső megjelenés az A-sorozatban már megszokott, szögletes keretű házat idézi, amely ebben az árkategóriában műanyagból készült. A fényes kék-fekete, világoszöld vagy világosszürke (light grey) hátlap hajlamos az ujjlenyomatokra, és a Samsungra jellemző három kameraobjektívet viseli. Bár nem kelt igazán prémium érzést, de nem is rossz. A készülék nem vízálló, de az IP54-es tanúsítvány szerint por- és fröccsenésálló, ellentétben elődjével.

A vásárlói vélemények a külső megjelenésről megoszlanak. Az egyik vásárló például a nagy kijelzőt emeli ki, szerinte a „kijelző top, a kép éles, így kell lennie”. Egy másik vásárló azonban esztétikailag csalódott, szerinte a telefon "elég nehéz és sokkal vastagabb, mint a régi A12”. Összességében a legtöbb felhasználó elégedett a mérettel és a megjelenéssel, bár néhányan megjegyzik, hogy kevésbé prémium az érzete a drágább modellekhez képest. 

Samsung Galaxy A16 5G
Samsung Galaxy A16 5G

Hardver

A Samsung Galaxy A16 5G számos olyan funkcióval érkezik, amelyek ebben az árkategóriában korábban elképzelhetetlenek lettek volna.

Kijelző

A Samsung az A16 5G-be is OLED képernyőt épített, ami kiváló kontrasztokat és jó színeket biztosít. A teszt során a fényerő 1040 nit volt, ami egész jónak mondható, és a 388 ppi pixelsűrűség (2340 x 1080 pixel 6,7 hüvelyken) is teljesen rendben van. A kijelző frissítési rátája maximum 90 Hertz, de energiatakarékosság céljából 60 Hertzre is állítható.

A vásárlók alapvetően elégedettek a kijelzővel. Az egyik vásárló például így fogalmaz: "A képernyő éles, világos és megfelelő színűséget biztosít – az árhoz képest tényleg top! Filmek, YouTube és közösségi média nagyon jól néznek ki rajta”. Összességében elmondható, hogy a kijelzővel kapcsolatban mindenki elégedett volt. 

Samsung A16 méretek
Samsung A16 méretek

CPU és Teljesítmény

A telefon a Samsung Exynos 1330 processzorával működik, ami a teszt szerint "kielégítő" munkatempót biztosít, előrelépést az előd "elégséges" értékeléséhez képest. Geekbench 5 multi-core teszten 1950 pontot ért el, szemben az A15 1790 pontjával, a Geekbench 6 single-core teljesítménye pedig 938 pont volt, szemben az A15 691 pontjával. Bár nem egy rakéta, több vásárló szerint is szerint "mindennapi használatra" elegendő, és "minden gördülékenyen fut, nagyobb késések nélkül". Sőt az egyik vásárló kiemelte, hogy ő közösségi médiára, időpontok nyilvántartására e-mailezésre használja meglehetősen aktívan a készüléket és erre egész jól funkcionál a készülék.

Egy másik vásárló, azonban azt tapasztalta, hogy a telefon aktív használat közben nagyon felmelegszik, ráadásul oldalsó, kényelmetlen ujjlenyomat-érzékelő hibás, és gyakran nem ismeri fel az ujjlenyomatot. Ezzel a véleményével egyedül volt, így akár az is lehet hogy csupán szerencsétlen vétel volt, de érdemes odafigyelni erre a hibára.

Egy további vásárló megjegyezte, hogy a telefon eleinte lassúnak tűnt, de ez egy gyári energiatakarékossági beállításnak tudható be, ami a CPU-használatot 70%-ra korlátozza. Ennek kikapcsolása után a telefon sokkal gördülékenyebben működik.

Adatkapcsolat

A telefon támogatja az 5G-t, ami gyors mobilinternetet biztosít az Európában szokásos összes frekvencián. A Wi-Fi 5 (WLAN ac) szabványt támogatja 2,4 és 5 GHz-en, emellett Bluetooth 5.3 és NFC (például telefonnal való fizetéshez) is található benne. Az USB-C port azonban lassú (USB 2.0). A jack csatlakozó hiányzik.

Kamerák

A hátoldalon három kamera található: egy 5 megapixeles ultraszéles, egy 50 megapixeles fő kamera és egy 2 megapixeles makró kamera. A fotóminőség csak jó megvilágítás mellett, zoom nélkül volt meggyőző, akkor is csak elfogadható részletességgel. A zoom felvételek alig használhatók, és éjszaka sem nyújt meggyőző teljesítményt a kamera.

A vásárlók véleménye ezen a téren is vegyes. Az egyik vásárló szerint a kamera "nem olyan részletes, mint az A51-ben”, de "alkalmi fotózásra megfelelő”. Egy másik vásárló is hasonlóan vélekedik: "A kamera jó képeket készít, különösen nappali fényben... Gyenge fényviszonyok között rendben van, de nem kiemelkedő”. Ez alapján is leszűrhető, hogy olyanok elégedettek vele akik néha néha készítenek egy-egy fotót, de nem ez a legfontosabb a számukra.

Akkumulátor

Az akkumulátor kapacitása 5000 mAh. A teszt során a futásidő 9 óra 40 perc volt, ami egy órával rövidebb, mint az A15 (10 óra 46 perc). A töltési sebesség nem kiemelkedő (97 perc a teljes töltéshez, 26% 15 perc alatt, 51% fél óra alatt), és nincs vezeték nélküli töltés.

A vásárlói visszajelzések eléggé vegyesek az egyik szerint az "Az akkumulátor üzemideje azonban hagy kívánnivalót maga után, a telefont minden éjjel tölteni kell”. Ezzel szemben egy másik vásárló azt állítja, hogy az "Az akkumulátor abszolút meggyőző 1,5 napos üzemidővel, intenzív használat és részleges streaming ellenére is”. Ez a különbség valószínűleg a felhasználási szokásoktól függ.

Szoftver

A Samsung a Galaxy A16 5G-re hat év szoftverfrissítést garantál a megjelenéstől számítva, ami azt jelenti, hogy 2030-ban is kap majd frissítéseket. Ez egy igazi ütős ajánlat.

A vásárlók a Samsung felhasználói felületét (One UI) általában könnyen kezelhetőnek találták. Az egyik például azt írja: "Az okostelefon pontosan olyan, amilyennek elképzeltem... mindent egybevetve magától értetődő. Szuper, több mint elégedett vagyok!” Többen kiemelték, hogy értékelik a hosszú frissítési garanciát és ez az egyik szempont ami nagyon fontos volt a számukra.

Összegzés

A Samsung Galaxy A16 5G a A10-es sorozat eddigi legjobb Samsung modellje. Különösen pozitív a gyorsabb processzor, a nagy és fényes OLED képernyő, valamint a hosszú frissítési garancia. Fontos megjegyezni, hogy ez a teszt és a vásárlói vélemények elsősorban az 5G-s változatra (SM-A166B) vonatkoznak. Az LTE-s változat (SM-A165F) nemcsak az 5G hiányával küzd, hanem lassabb processzorral is rendelkezik.

Összességében a Galaxy A16 5G egy jó ár-érték arányú okostelefon azoknak, akik egy megbízható készüléket keresnek mindennapi használatra, és nem igénylik a csúcskategóriás funkciókat. Bár nem egy erőgép, és a kamera sem kiemelkedő, a hosszú szoftveres támogatás és az OLED kijelző vonzóvá teszi ebben az árkategóriában. Azonban érdemes figyelni a hőtermelésre és az ujjlenyomat-érzékelő esetleges problémáira, ahogy néhány vásárló is jelezte. 

Osszd meg ezt a cikket
Mi az a WhoFi?
A vezeték nélküli internet, vagyis a WiFi, ma már életünk szinte mindenütt jelenlévő, nélkülözhetetlen része. Arra használjuk, hogy eszközeinket a világhálóra csatlakoztassuk, kommunikáljunk és információt cseréljünk. Képzeljük el azonban, ha ugyanez a technológia, amely láthatatlanul szövi be otthonainkat és városainkat, képes lenne arra is, hogy kamerák nélkül, akár falakon keresztül is azonosítson és kövessen bennünket. Ez a gondolat nem a távoli jövő sci-fi forgatókönyve, hanem egy újonnan kifejlesztett technológia, a WhoFi valósága, amely a WiFi jelek egy eddig kiaknázatlan tulajdonságát használja fel. A helyzetet bonyolítja, hogy a „WhoFi” név egy teljesen más, közösségi célokat szolgáló szolgáltatást is takar, így a kifejezés hallatán fontos tisztázni, melyik jelentéséről van szó.
A Zen 5 ereje a professzionális és csúcskategóriás asztali gépekben
Az AMD a 2025 júliusában bemutatott Threadripper 9000 szériával ismételten bebizonyította, hogy a teljesítmény határait folyamatosan feszegetni kell, egy olyan kiélezett küzdelemben, ahol már nem csak az Intellel kell megküzdenie mint versenytárssal. Az új processzorcsalád nem csupán egy egyszerű frissítés; egy alapjaiban újraértelmezett platformot hoz el a professzionális munkaállomások és a kompromisszumokat nem ismerő csúcskategóriás (HEDT) asztali számítógépek piacán. A Zen 5 architektúrára épülő lapkák minden eddiginél több processzormagot, fejlettebb memóriatámogatást és hatalmas I/O sávszélességet kínálnak, új távlatokat nyitva a tartalomgyártók, mérnökök és adatszakértők számára.
Lassan éledezik Kína saját GPU ipara
A „7G” egy rövidítés, amely kínaiul szinte ugyanúgy hangzik, mint a „csoda” szó. Hogy ez pusztán egy ügyes marketingfogás vagy valóban technológiai jóslat, azt csak az idő dönti el. A Lisuan Technology által bemutatott 7G106 – belső nevén G100 – azonban kétségtelenül az első komoly próbálkozás arra, hogy Kína kilépjen az Nvidia és az AMD árnyékából. Nincs licencmegállapodás, nincs nyugati szellemi tulajdonra épülő támasz – egy teljesen saját fejlesztésű GPU, amelyet 6 nm-es DUV technológiával gyártanak egy olyan országban, amely most kezdi lerázni a nyugati technológiai export korlátait.
Megéri megvenni a Realme C65 5G-t?
Az olcsóbb kategóriás okostelefonok piaca tele van kompromisszumokkal. A gyártók igyekeznek a legfontosabb specifikációkat kiemelni – nagy akkumulátor, sok megapixel, gyors töltés, modern dizájn –, miközben a részletek gyakran a felhasználói élmény rovására mennek. A Realme C65 5G pontosan ebbe a kategóriába tartozik. Papíron egy figyelemre méltó készülék: 5G-kapcsolat, 5000 mAh-s akkumulátor, 90Hz-es kijelző, 50 MP-es kamera és modern Android 14 alapú szoftver. De vajon a gyakorlatban is ilyen meggyőző?
Realme 12 5G prémium külső, változó belső – mit mondanak a tesztelők és a vásárlók?
A Realme 12 5G a középkategóriás telefonok között próbál kitűnni a versenytársak közül – különleges dizájnjával, nagyteljesítményű kamerájával és gyors töltéssel. De vajon hogyan teljesít a valóságban? Cikkünkben összevetjük a szakmai tesztelők tapasztalatait a valódi felhasználók véleményeivel, hogy átfogó képet adjunk arról, mit is tud valójában ez a készülék.
Poco F7 a tesztelők imádják, de a vásárlók is?
A középkategóriás mobiltelefonok között egyre nehezebb igazi gyöngyszemet találni – de időről időre akad egy-egy modell, ami alaposan felkavarja az állóvizet. A Poco F7 ilyen. Meglepően erős hardverrel, meggyőző dizájnnal és hosszan tartó akkumulátorral próbálja meghódítani a felhasználók szívét. Megnéztük, mit mondanak róla a profik és mit tapasztaltak azok, akik már használják is.